Otthonfelújítási program

A Kormány a gyermeket nevelő családok otthon-felújítási támogatásáról szóló 518/2020. (XI. 25.) Kormányrendeletben foglaltak alapján igényelhető egyszeri támogatással lehetővé teszi, hogy a gyermeket nevelő családok lakhatási körülményeiken javítsanak.Ehhez a központi költségvetésből vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatásként otthonfelújítási támogatás vehető igénybe 2021. január 1-jétől 2022. december 31-ig.

A támogatás összege az otthon felújítására fordított költségeknek legfeljebb az 50%-a lehet, amely azonban nem lehet több 3.000.000,- Ft-nál. Fontos szabály, hogy a Kincstár által kiutalt támogatás összegében a vállalkozási díj és az anyagköltség 50-50%-ban oszlik meg. Tehát a benyújtott kérelemben csatolt számlák között feltétlenül kell lennie vállalkozási díjat és anyagköltséget tartalmazó számlának is, azaz a vásárolt termékek maximális 50%-os támogatása akkor érhető el, ha minimum ezzel egyező összegű a termék beüzemeléséhez kapcsolódó vállalkozási díj is!

A Kormányrendelet alapján az alábbiakra is ad támogatást:

Három érv, hogy miért nálunk rendelje meg a termékeket:

  1. Mert a termékek előregyártottak, azaz csak össze kell építeni azokat, nem építési nyersanyagot vásárol.
  2. Mert a termékekről mindig adunk a magyar jogszabályoknak megfelelően számlát.
  3. Mert a nálunk vásárolt termékekre garanciát adunk (pl. a fa szerkezetekre 5 év gyártói garancia van).

Az otthonfelújítási programhoz kiemelten ajánljuk webshopunkból az alábbi termékeket (a választék nem teljes körű, nézze meg teljes webshop kínálatunkat).

Jó tanács: ne kapkodjon, szánjon időt a tervezésre, hiszen a felújítási program 2 éves időszakra vonatkozik! Ha kérdése van a termékekkel kapcsolatban, keressen minket elérhetőségeinken!

A tájékoztatás nem teljes körű, a támogatási feltételekről a Magyar Államkincstár oldalain tájékozódhat részletesebben.